Imádom az ilyen reggeleket, mikor zokogva, a könnyeimtől fulladozva ébredek fel egy álomból. Majd megpróbálok utána így tenni, mintha minden rendben lenne. Csak hogy rohadtul nincs. Zéphirrel álmodtam. Nem volt több az álom, csak hogy átmentem hozzá titokban, ő pedig teljesen kiakadt, hogy mégis hogy képzeltem, hogy csak úgy bemegyek a lakásába, és hogy hagyjam már őt békén. Én pedig összekuporodtam egy kis gömbbé, és vártam, hogy mondjon valamit, de aztán nem történt semmi. Majd egy kis idő múlva, megsajnált, és kérte, hogy feküdjek mellé az ágyra. Odamentem, és megkért, hogy feküdjek közelebb, mert jól tudom, hogy csak egy módja van annak, hogy kiengeszteljem és még közelebb húzott magához. Én meg a könnyeim közt odaordítottam neki, hogy nem ér ennyi a bocsánata. És elszaladtam. Tök mindegy volt hová, csak el onnan....