Nincs annál jobb érzés, mikor egy olyan hét után a barátaiddal lehetsz, amiről azt sem gondoltad, hogy túléled. És most nem túlzok. Az egész hetem azzal telt el, hogy ettem, és nem maradt bennem sokáig semmilyen étel annyira ideges voltam meg stresszes. Ezért inkább gyümölcsöt ettem és rostos gyümölcsleveket ittam. Aztán elérkezett a péntek, és átmentünk a szűk barátikörömmel tőlünk pár utcával arrébb bulizni. Majd mikor elég rossz kedvem volt hazafelé Zéphir miatt, megláttam egy ismeretlen autót a kertünkben parkolni. Daniel volt, aki bátyám legjobb barátja, és egyben az a srác is, akivel van egy fura és ismeretlen kötelékünk. Imádjuk egymást, és tényleg szívből szeretem, de több dolog is közénk áll. Ennek ellenére jól elrozézgattunk az este... Gondolom azt nem kell mondanom, hogy közben halálra ölelgetett meg puszilgattott, és nem engedett el. Majd talán olyan fél 6kor engedte hogy elmenjek aludni. Ma pedig hajnal 1re hazaértem, egy városi sétából. Viszont annyira kimerült voltam, és csak Zéphirre tudtam gondolni, hogy nagyjából 5 órányi szenvedés után, reggel 6kor végre lecsukódott a szemem. Fáradt vagyok már. És annyi fiúról írok nektek, hogy komolyan én érzem rosszul magam. A lényeg, hogy nem bírom már, hogy mindenki aranyosnak gondol. Frászt kapok ettől a szótól. Én maradok örökre "Az Aranyos Lány"?