Szombaton reggel felhívott barátnőm, hogy elmegyek-e vele megnézni egy röplabda meccset? Mondtam, hogy persze, mikor? Nos, volt 20 percem elkészülni, mert indulnom is kellett. Azt hiszem életem egyik legrosszabb döntése volt. Megláttam egy srácot játszani, Christian-t és ez egy ilyen első látásra szerelem volt. Mint kiderült barátnőm, aki elhívott elég jól ismeri. Szóval most elkezdek járni, még több meccsre, hátha... ;) Persze a csapattársai már megbámultak minket a vasárnapi meccsen, de ő egyszer sem nézett rám. A barátnőm azzal nyugtatott, hogy vérbeli röpis, neki ilyenkor csak a játék számít. Már csak 9 nap, és ismét megyek nézni őket :)

Újra és újra meglepődöm, hogy a világ mennyire borzalmassá vált. ÉS a legfájóbb az egészben, hogy én mint kis ember nem tudok mit tenni ellene. Hová tűnt mindenkiből az együttérzés és az emberség? Néha úgy érzem, hogy én vagyok fura, ha esetleg köszönök reggel a metropolos fiúnak, vagy éppen a boltosnak. És kapom is a visszajelzéseket rendesen, mert általában mindig meglepődnek az ilyen kis apró figyelmességektől, mint például, hogy méltóztatom őket emberszámba venni. Hé nemzet! Ébredj már! Mert ez így nagyon nem lesz jó. 

Átslattyogott hozzám pénteken a két legjobb barátnőm, Emm, és Dionne. Elkezdtük a szalonnasütést, mikor anyukám egyszercsak kijön, hogy bátyám bulizni volt, de eltűnt a haverjai mellől. Na egész este kerestük, kimentünk elé a buszhoz, hátha rajta van. Beszéltem a barátaival... Seholsemmi. Majd a drágám fél 2 környékén hazaesett, hogy minden oké, csak hazafele elaludt kb az összes buszon és továbbment. Szerencsétlen :D Aztán tegnap Emm nálam aludt, és egész este Ákosra nyáladzottunk. Szóval skacok, ha valakinek van ötlete, hogyan tudnék Ákossal találkozni élőben, ne habozzon segíteni nekem! Egy álmom válna valóra, hogyha tudnék pársz szót váltani életem álompasijával. :)

Az élet vicces egy dolog. Mindig engem néznek kis könnyű nőcskének, pedig pont, hogy nem vagyok az. Hiszen a pasiügyekben eléggé zárkózott vagyok. Nem tudok bókot fogadni, nem tudok "szexy" lenni, és általában minden srác azért szeret, mert "aranyos vagyok" vagy éppen " olyan kis imádnivalóan nyomi". De amikor már ezredjére próbálkozik be valaki, hogy na egy alkalmi összejárós valamiben benne lennél, akkor azért felkapom a vizet, hogy vajon a viselkedésem miatt gondolják ezt vagy...? Igen, hangos vagyok, és nagy a szám, de az nem egyenlő azzal, hogy fűvel-fával összeállok. Sőt... Lassan 17 éves vagyok, és eddig még nem volt egy barátom se. Annyira örülnék, ha az emberek néha megpróbálnának jobban megismerni, és utána alkotnának rólam csak véleményt. Tudom, szép álmok ezek...

Eltelt majdnem ez a hét is. Zéphirről hétfő óta semmi hírem, úgy látszik feladta a kis tervét. Mindegy. Tegnap az egyik legjobb barátnőm szalagavatóján voltunk és isteni volt a ruhája, csinos volt, szép volt stbstb... De rohadtul nem volt kedvem ott lenni, és végig mosolyogni. Hanem inkább lettem volna Zéphirrel, nevettünk volna, megcsókolt volna úgy mint újévkor...  De annyira egyszerű kimondani azt, hogy felejtsd el, majd jön másik. Ezzel ellentétben meg is tenni ezt, szinte lehetetlen, "mert amíg felejtenél, addig emlékezel".