Ma eléggé a szívembe markolt az a tény, hogy az utolsóelőtti órámon azon gondoolkodtam, hogy majd ki kell mennem a mosdóba, mert suli után találkozom M.-el, és rendbe kell tennem magam. Aztán rájöttem, hogy de hey! rohadtul nem vagytok együtt. Semminél sem hiányoznak jobban, azok az iskola napos délutánok, mikor kifeküdtünk a parkba a fűbe, és majdnem elaludtam a mellkasán, vagy amikor leültem egy padra, és az ölembe feküdt, majd végig engem nézett. Én nem tudom mi történt velünk, de még mindig visszavárom őt....

6 óra múlva elindul szerény kis családom Németország felé, barátok esküvőjére. Már alig várom. Nem tudok aludni. Ismét beszélhetek németül, és egy kicsit kiszakadok a magyar közegből is. Eközben nézegettem az ismerőseim oldalát, és láttam, hogy M., azaz az exem, egyik barátja volt iránban a feleségével, és ilyenkor nagyon hiányzik ő is, és ráadásul irígy is vagyok, hogy eljutottak abba a csodálatos országba. Remélem, ez az idióta végre összeszedi magát, és hajlandó lesz velem beszélni megint.Oh by the way, ha valaki tudja, hogy milyen tower ez, akkor megtudja egyúttal az exem nevét is. Good luck ;)

Ez a perzsa nyelvtanulás nem is olyan vicces, meg könnyű, mint amennyire gondoltam. De az érzés mindenért kárpótol,amikor bementek egy szórakozó helyre, és az egyik barátod odarángot hogy na Justine, most beszélj perzsául. Na és így történt,hogy megismerkedtem egy nagyon helyes perzsa sráccal már megint :) Az exem még mindig hiányzik,mint állat, de lassan túl vagyok. Azóta voltam egy seggfejjel randizni, aki nagyon bejött nekem, de visszament az exéhez, és azóta folyamatosan írogat nekem... Elegem van.

Néha nem is tudom, hogy mit kezdenék ha nem lennél itt nekem Aisha. Mi vagyunk azok a barátnők, akik majdnem 1 év szünet után is úgy folytattuk a beszélgetésünket, mintha tegnap maradt volna félbe. Gyakran nevetek, hogy mennyi szokásodat átvettem már, Köszönöm, hogy vagy nekem. :) Az életemről pedig annyit, hogy van egy srác aki bejön, és én is neki, de visszament az exéhez, úgyhogy ismét elcsesztem, de nem baj. A legviccesebb,hogy az exem 11 évvel volt nálam idősebb, Parviz(természetesenn nem így hívják :D) pedig 1 évvel fiatalabb nálam. Mindegy. Majd meglátjuk :)

Több mint egy hónappal a szakítás után még mindig ott tartok, ha anyukám és a párjával, meg bátyámmal és a barátnőjével kell lennem itthon, akkor elsírom magam. Olyan szintű mély egyedüllétet érzek, és a legrosszabb az, hogy nem tudok segíteni magamon. Bármennyire is próbálom, nem megy. Egy csődtömeg vagyok. És a tudat, hogy M. valószínűleg tizedennyit semi gondol rám, mint én rá... Szépen lassan kinyírom magam. Semminek nem tudok örülni, és ha eddig azon gondolkodtam, hogy talán tényleg depressziós vagyok, akkor most elmondhatom, hogy nem voltam, most viszont... Nem kérek sokat az élettől, csak annyit, hogy adja vissza akit szeretek, mert már nagyon belefáradtam abba, hogy mindenkinek bizonygassam jól vagyok, miközben a legszivesebben ezerszer a falba verném a fejem, és sírva vetném magam M. lábai elé, hogy ne tegye ezt velem. Könyörgöm segítsetek.