Justine | Gyűlölöm, hogy a fájásod még ilyenkor is édes.
Ha testem leláncol, hogyan születhettem szabadnak?

"Én nem vagyok a barátod"

2014.01.27. 21:28, Justine
Címkék: kiborulás
Hát mostmár nem is leszel.

Zéphir-t egy kicsit szivattam tegnap. Húztam az agyát, de nem gondoltam, hogy komolyan veszi. Jézusom. Én nála aludni? Csak azért hogy megfektessen? Hahaha. Vicces. Ma pedig felhívott, hogy, na akkor csütörtökön ráérek átmenni hozzá? Én meg mondtam, hogy még nem tudom, mert sokmindenen múlik. Majd kérdeztem, hogy miújság a munkájával. És mondta, hogy, idézem: "Én nem vagyok a barátod(pasid), hogy a mindennapi gondjaimról beszélgessek, meg ilyenek". Na erre felkaptam a vizet, és mondtam, hogy engem nem az érdekel, hogy vele mi van, hanem az, hogy a munkájával mi a helyzet. És nem az, hogy az Ő munkája, hanem maga a terület érdekel, ahol dolgozik. Erre kicsit csalódottan mondta, hogy ja jó, akkor majd mesél róla, ha együtt leszünk. Igen szószerint így mondta. Én meg gondoltam magamban, hogy na azt várhatod. Remélem még kiborít párszor. Mást úgyse csinál. Viszont ezzel a kis dologgal most rontotta el az utolsó lehetőségét. Nekem egy normális, érzékeny pasi kell, aki tényleg szeret, és nem csak kihasználni akar. Ha tudná, hogy ezzel most mennyire megbántott... Kés döfött a szívembe, ami jelenleg vérzik...

 


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Layouts

Akadálymentesített Oldal

 

 

 Főoldal 
 Justine
 Archívum
Könyvek
 Zenéim
 Bejelentkezés

 

 
Tell me your lies

Justine


Egy őrült,mosolygos,pörgős lány, akinek soha be nem áll a szája és néha túlbonyolítja a dolgokat. Minden reggelét kávé-cigi kombóval indítja. Rengeteg ismerőse van, de kevés igazi barátja, sőt talán csak kettő. Őket Eminek és Norcának hívják. Imádja a franciát, az az élete. Emellett még oda van a farkasokért, és a kék színért :) A sportokat is szereti, bár nem nagyon aktivizálja magát. Egy nagy hibája van: sohasem tudja magát normálisan jellemezni, szóval ezért előre is elnézést kér. :) Több?

 

 
Zenedoboz
 
Csere

Aisha ; EpsylonGabrielEddie; Dolly ; Jane ; Crystal  ; Senussya

Nyugodtan kérhetsz cserét chatben. Nem harapok ;)

 
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG