Mindig egy szerencsétlen nyomorék vagyok, mert elkezdek nosztalgiázni, és olyankor nagyon hamar elrontom a jókedvem. De egyszerűen annyira hiányoznak azok a jó kis beszélgetések D.-vel, mikor azt írta, hogy jó lenne velem aludni, mert nyugalomra vágyik, és mellettem megkapja. Vagy pl egy kiadós vita régi jóbarátommal Valentinnel, aki megtanított arra, hogy érveljek, mikor vitatkozom valakivel, mert csak úgy nyerhetek, stbstbstb. Rájöttem, hogy hiányzik valaki akihez hozzábújhatok, mert mostmár nem elég Tompi a plüsslovam, és Lundi a plüssmajmom, amit az egyik legjobb barátomtól, mondhatni 2.bátyusomtól kaptam. Rossz ez így mindenkinek. Ha én ideges vagyok, a környezetem is az lesz, amit pedig nagyonnagyon nem szeretnék...