Kezdeném azzal, hogy Ákos művészúr pár sora a kedvenc dalomból, tökéletesen jellemzi a jelenlegi állapotomat:

"Én nem tudom, hogy hol ronthattam el,
 De nekem mindig tűrni kellett,
 Ha a vágyam nekem rontott"

Annyi külső hatás ér engem, és rengetegszer meg is kísért, aztán néha belém bújik az ördög, hogy megtenném, de mégsem. Na most ugyanez van a fiúkkal A sztory annyi, hogy. tegnap előtt, találkoztam anyum régi csapattársának(anyu kézilabdázott több mint 25 évig ) a fiával. Mit ne mondjak, nem volt rossz .Igazából, nagyon is jó pasi. A tipikus álom: helyes, okos, jó sportoló...Na mindegy. Később együtt cigiztünk, dumálgattunk egy icipicit iszogattunk, és nála hagytam a zoknimat :D Nyugi. Ne gondoljatok semmi rosszra, csak kiálltunk az erkélyre, és éppen ránk szakadt az eső. Ő pedig adott nekem egy zoknit, hogy ne fázzak meg. Úgy érzem, hogy kell nekem! Az a mosoly... De mindegy, mert úgyis túl jó pasi hozzám... Most pedig itthon ülök és nem csinálok semmit, pedig akár visszamehetnék a zoknimért is...