Több mint egy hónappal a szakítás után még mindig ott tartok, ha anyukám és a párjával, meg bátyámmal és a barátnőjével kell lennem itthon, akkor elsírom magam. Olyan szintű mély egyedüllétet érzek, és a legrosszabb az, hogy nem tudok segíteni magamon. Bármennyire is próbálom, nem megy. Egy csődtömeg vagyok. És a tudat, hogy M. valószínűleg tizedennyit semi gondol rám, mint én rá... Szépen lassan kinyírom magam. Semminek nem tudok örülni, és ha eddig azon gondolkodtam, hogy talán tényleg depressziós vagyok, akkor most elmondhatom, hogy nem voltam, most viszont... Nem kérek sokat az élettől, csak annyit, hogy adja vissza akit szeretek, mert már nagyon belefáradtam abba, hogy mindenkinek bizonygassam jól vagyok, miközben a legszivesebben ezerszer a falba verném a fejem, és sírva vetném magam M. lábai elé, hogy ne tegye ezt velem. Könyörgöm segítsetek.