Először azzal kezdeném, hogy bocsánat, amiért nem írtam ennyi ideig, de besűrűsödött az életem. Hosszú lesz, de azért vágjunk bele a sztoryba. Na tehát, csütörtökön elmentem barátnőmmel egy bevásárlóközpontba, összevissza csavarogtunk,  dumálgattunk, de mikor elkellett indulnom, már eléggé lecsapott rám a rosszkedv, mert a helyzet a következő volt, hogy nem lesz otthon senki. Anyu a barátnőjéhez igyekezett, bátyám pedig konditerembe. Mikor hazaérkeztem, anyu azzal fogadott, hogy ő mindjárt megy már, de ne ijedjek meg, mert a srácok jönnek bulizni. Mondom, hurrá nincs hozzá sok kedvem... Erre anyu még gyorsan, gonosz mosollyal odavágja, hogy: Na és tudod ki jön? Mondanom sem kell, hogy nem tudtam.  Na és szerintetek ki az a kedves, aki aztán megjelent nálunk? (  Katt a bővebbenre ha érdekel)

ÓÓÓÓ, hát persze, hogy Á. volt az. Nos mikor ezt megtudtam, S.O.S hívtam a barátnőimet, hogy én nem akarok otthon maradni, nem mehetek valakihez aludni. Mondták, hogy nem nyugodjak meg, maradjak ott. Mikor megérkezett a drágaságom, már kicsit ittas állapotban volt. Segítettem neki összeszedni magát egy pöppet, majd miközben egymás mellett ültünk a kanapén, a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
- Justine, te jó fej vagy. Te túúúúl jó fej vagy, és én nem érdemlem meg.
- Nem is, mert csomószor bunkó paraszt vagy velem.
- Hogy én? Bunkó paraszt veled? De hát én szeretlek.

Aztán rám néz, azzal a gyönyörű kék szemeivel, és megint mondja:
- Szeretlek.

Na és így történt az, hogy megint meg vagyok zavarodva. Csak rá tudok gondolni egésznap. Örülök, hogy megint itt vagy te ismerős érzés, már hiányoztál. :)