Egyszerűen anyukám nem tudja felfogni,hogy rohadtul jó lenne ha békén hagyna és nem rakná rám a saját terheit. Lehet, hogy akaratos vagyok, de észrevehetné, hogy mikor akarok vele beszélgetni és mikor nem. Oké, hogy mindenkinek hiányzik apu, de ha sanyargatja magát azokkal a számokkal egésznap amiket apu szeretett, az én kedvemet is totál odavágja. Semmi kedvem nincs itthon lenni, bárcsak elmehetnék itthonról. Bárcsak...

Már megint elengedtem valakit... méghozzá Á.-t. Hisz tudom, hogy egy 20 éves sosa akarna végülis tőlem semmit. Ez nem is probléma, majd egyszer... De erre a majd egyszerre nem várhatok mindig... Pénteken voltam nála, ketttesben voltunk, mert segített a franciában. Semmi nem történt, ott volt a lehetősége,  de nem használta, így mostmár végre tudom hogy állunk. Jó érzés. És tudom, hogy én nem fogom elfelejteni őt, de az érzelmeim iránta, még semmit nem jelentenek neki. Ez így van rendjén !

Az új gimimben rengetegen vannak akik szeretnek engem... De szép is lenne,ha CSAK szeretnének... Sajnos van valaki vagy valakik akik arra törekszenek, hogy végleg feladjam és elmenjek onnan. Egyszerűen gyűlölnek. Sértő üzeneteket küldözgetnek, olyan személyeknek akik azt gondolják kedves vagyok és talán azt mondják rám, hogy a " ő a barátom". Nos ezzel pont aláássák minden reményem, hogy ezek az emberek szerethessenek engem... Mert bár tudják, hogy nem én írom azokat, de azért talán elgondolkoznak rajta, hogy mi van ha mégis. Nem sírok, mert ennél erősebb vagyok... Csak nem értem, hogy mit tettem amiért ennyire utálnak... Én csak szerettem volna gimnáziumba járni és tanulni... Semmi más, Ez szerintem nem túl nagy kérés. Ilyenkor arra gondolok, hogy valaki szabadítson meg az ilyen emberektől. Csak hagyjanak békén! Ennyi.

Szenvedek a két érzés között... Boldogtalan vagyok, mert Á.-nak nem kellettem, és ha valaha is kelleni fogok, akkor az még nagyon messze lesz. Az üresség még mindig tart, de küzdök ellene... A másik dolog viszont, hogy boldog vagyok, mert a francia nagyon, de nagyon jól megy... A tanárom mindig megdícsér és nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy szeret engem. Nos, azért ez mindig feldobja a napom, de ha mellette ott az a furcsa üresség... Boldognak kéne lenne, de...

Katt a bővebbenre!