Nem tudom eldönteni, hogy én szórakozom az élettel, vagy az élet szórakozik velem. Én rontok el mindent, vagy az élet ront el nekem ? Azért ez nagyon nem mindegy, mert ha tudnám ,hogy én csinálom rögtön változtatnék jó pár dolgon. Aztán meg néha belegondolok, hogy mi van akkor, ha az élet akarja így? Lehet, hogy ezzel próbálja nekem megmutatni a helyes utat, hogy minden olyan dolgot elcsesz, amit én jónak gondolod, viszont ő tudja, hogy  rossz? Nem tudom, de nagyon remélem, hogy így van és nem én vagyok egy seggfej.

Semmit, de semmit nem rühellek annál jobban, mintha úgy viselkednek velem, mint egy 5 évessel. A legtöbb idősebb barátom, és az anyukám is azt gondolja, hogy képtelen vagyok magamtól meghozni bizonyos, fontos döntéseket, amivel én nem értek egyet, mert igenis képes vagy rá!  Mostanában elég sokszor van rosszkedvem, és oké tényleg nem vagyok valami kedves, de mikor már 55x-re hallom meg, hogy anyám barátnője mondogatja, hogy jajj, ne aggódj ez csak tinédzserkori lázadás, majd lesz jobb. Na akkor aztánmeg szétrobbannék. Szerintem, hogy nem olyan nagy kérés, hogy tekintsenek rám úgy mint, egy kisfelnőttre. Azt hiszem 16 évesen, már igencsak elvárható az én szemszögemből ez a dolog, hisz nem vagyok egy komolytalan csitri.

Anyám nem borult ki rám, szóval most egész jól vagyok, és a szobám csak úgy csillog-villog, mert hát 3 hónap után nem árt, ha kitakarít az ember ;) Aztán júli 25.-én meg Punnany Massif koncert, úgyhogy alig várom. Nagyvalószínűséggel egy kocka haverommal megyek :) Remélem beengednek, mert elméletileg 18+, de mivel névrokonok vagyunk ,majd megmondjuk, hogy tesók is :) Szóval Kopóggyá' ! 

Hiperszupernagybalhé in da houseeeeee! Jepp. Írtó boldog vagyok. Anyámnál végleg elszakadt a cérna, nagyon kiakadt rám tegnap. Mindegy. Mondtam, hogy inkább akkor maradok barátnőmnél. Úgyhogy ittunk tegnap. És jó volt. Együtt bánkódtam egy haverral, akit a barátnője nem kis idő után most akar kidobni. Bíztattuk egymást, hogy lesz jobb is és tényleg jobb lett egy kicsit. Még ma vár rám egy alapos fejmosás is anyám részéről, úgyhogy szurkoljatok, hogy szó nélkül végig tudjam hallgatni őt.

Mondhatjuk úgy, hogy volt egy 2 hetes fegyverszünet anyum és köztem, de most fasírtban vagyunk megint. Kicsit elegem van már ebből. Egyetlenegy mondaton akadtam ki egy kicsit, ami eddigi veszekedéseink során még soha nem hangzott el. Az pedig:
- Nem tudnál csak egy kicsit más lenni\megváltozni?
Na ez persze rohadt jól esett, mert anya, mindig azt mondja, hogy legyek önmagam. Ezekszerint, akkor ilyen borzasztó lennék?  Miért nem történik valami jó, és javul már meg végre minden?