Amikor az ember pontosan 6kor ébred, azzal a nyúzott ábrázattal, azzal az ismerős fáradtsággal, máris biztonságban érzi magát egy kicsit. A szürke hétköznapok visszatérnek, és visszajön a rendszer az életembe. De! Amikor reggel 6:15kor állok a tükör előtt, és anyám barátja beront. Az még nekem is feldolgozhatatlan... Most őszintén... Kinek esne jól, ha korán reggel feborítják a saját kis rendjét? Reggel max a családommal szeretek lenni. De leginkább egyedül.

Azt hiszem, szeretném megnyomni az exit gombot az életemben, vagy legalább a menü-be visszalépni, hogy karaktert cserélhessek. Hátha több xp-t szedek össze és level up lesz! Magyarul: Rohadtul nem tetszik ami most van, és lennék azért jópár embernek a helyében inkább, mint a sajátomban. Nem bírom anyámat sem. Meghülyült mióta pasija van, mert úúúúú ő szerelmes... Na és? Kit érdekel? Állandóan hallgatom a nyáladzást, és így szeretlek úgy szeretlek. De az, hogy én hogyan próbálok előrehaladni Á.-val, hát mit ne mondjak nem nagyon érdekli. De megjegyzek ám most mindent, aztán később majd úgyis megbánja, hogy nem velem foglalkozott ameddig lehetett volna. Hiszen ha minden jól megy 4 év múlva Justine nem fogja gazdagítani azt "a kellemes otthont". Montpellier csak te menthetsz meg.

Régen sosem teregettem ki, vagy mosogattam el. Nem takarítottam. lusta gyerek voltam. Mostanában tényleg naponta rendet rakok a szobámban. Vagy felporszívózok, vagy elmosogatok\kiteregetek. De igazából rohadtul senkit se érdekel. llyenkor jön a képbe az a kérdés, hogy minek csinálom? Mostanában azzal nyugtatom magam, hogy: Justine. Négy évet bírj ki, és irány á l'université de Montpellier. :)

Hétfőn kezdődik az iskola, aminek úgy az elején nem örültem. Aztán ma elgondolkodtam és úgy érzem, szükségem van egy kis rendszerre már az életemben. Várom a borús őszi napokat, az esőzést, és a hulló faleveleket. Mert ezek jobban illenek a mostani lelkiállapotomhoz. Persze a jéghidet telet átugorhatnánk.... Na jó, a mikulást és a karácsonyt, meg az újévet nem!

Egyszerűen hihetetlen, hogy a környezetem nem bírja elviselni, ha rossz kedvem van, vagy szomorú vagyok, mert: Miért vagy szomorú? Mosolyogjál már! Úgy sokkal szebb vagy! stbstb... Ezektől a mondatoktól a falnak tudok menni, de tényleg. Azért az érzelmeimet, már csak irányíthatom nem? Had legyen már olyan kedvem amilyet akarok. Hamarosan nagyon ki fogok borulni, hogyha nem akad le rólam, jónéhány ember. És az viszont senkinek sem lesz jó.