Kicsit kezdek besokalni attól, hogy mindenki csak ki akar használni. Néhányan a lelkemet akarják, míg mások a testemet. Rossz így örlődni, ebben az időtlen szenvedésben. Valamit tennem kell a javulásért. Mégpedig azt, hogy új fejezetet nyitok az életemben. Kicsit késve de: Új év, Új én. Ha végre sikerült megtalálnom az igazi énem, minden sokkal jobb lesz. Legalábbis, azt mondják az okosok... Talán visszakéne vonulnom, és megnézni, kit érdeklek, vagy kinek tűnik fel, ha egyszercsak "köddé válok". Ez lesz a megoldás. Én érzem. Én akarom. Én belefáradtam.

Az ember élete, egy óriási játék, amiben ő kovácsolja a saját szerencséjét, s alakítgatja a sorsát. Ezzel csak az a baj, hogy sok ember elveszik a játékban, és a végén már nem érti a lényegét. Csak a pénz és a hajtás. Pedig közben ennek az Élet nevű játéknak az a célja, hogy jól érezzük magunkat ezalatt a rövid idő alatt, amit a Földön töltünk. Viszont rengeteg olyan ember van, aki túlzásba esik ezzel a játékkal, és így más emberek szórakozását rontja el. Ahogy Szilvási Lajos is mondta:
"A játék tartson, ameddig a játéknak van ideje, de amikor komoly dolognak jön el az ideje, abba kell hagyni a játékot."

Most értem haza a moziból, ahol egy 1986-os Queen koncertet néztünk meg. Eddig is megszállottja voltam Freddie-nek, de most... Imádom ezt az embert. A példaképem, mert felvállalta önmagát. Olyan volt, amilyen, és az emberek mégis szerették. Mit meg nem adnék azért, hogyha ott lehettem volna egy koncertjükön. Az első sorban csápoltam volna, és majdnem szívrohamom lett volna, amikor közelebb jön hozzám\a tömeghez. Love ya Freddie. You are my hero! :)

Ha elkönyvelnék jónéhány véget az életemben, elég szakaszos lenne. Bocsánatot kértem Zéphirtől de nem kaptam rá választ. Persze elolvasta azért. Tudom, hogy később keresni fog még. Csak addigra össze kell szednem magam annyira, hogy nemet mondjak neki, hiszen most amikor a legnagyobb szükségem lenne rá, nincs sehol. Tényleg mondjam azt, hogy hozzászoktam már? Senki sem tudja megmondani nekem, hogy miért nem akar engem hosszútávra. De azt mondják, a türelem rózsát terem. Szóval várok. Csak nem tudom meddig bírom még.

Zéphir volt az egyetlenegy, biztos pont az életemben. Olyan volt nekem, mint egy második bátyus. Szerettem, de nem úgy mint pasit. Aztán szilveszterkor elcsattan pár csók köztünk, és máris értelmet nyert az egész áthisztizett nyaram, hogy akarom őt. Most még jobban. Elrontottam mindent, azzal, hogy felhívtam egy picit becsiccsentve. Remélem ma délután kitudom javítani a hibám, hiszen szeretem. Ő az-az ember aki mellett feltudnék kelni minden nap, és csinálnék neki "ágybareggelit"! Ő az akinél eltudnám viselni, hogy felkel rámmosolyog, és azt mondja szeret... De mikor volt az én életem egyszerű? Több dolog is közénk áll... De! Akkor is szeretném, ha szeretne. Vágyom rá. Szükségem van rá. Vigyázna rám, és tudnám, hogy a családomon kivül, és Emm-en kivül lenne egy biztos pont az életemben. Szurkoljatok, mert szeretnék vele lenni...