Ismét csak most írok, mert eltölthettem 3 csodálatos napot bécsben, bátyám egyik barátjánál. Nagyon imádtam, bár... 2 szerelmespárral mentem... Bátyámmal és a barátnőjével. És bátyám haverjával meg a barátnőjével. Képzelhetitek... Picikét megerősödött bennem a forever alone érzés, de leküzdtem, mert gondoltam nem számít... Bátyám barátja akihez megyünk ki T. neki úgy sincs senkije. Na, de! A barátnőjével jött ki elénk a buszpályaudvarra. Na de a lényeg, hogy ittunk sok puncsot! Hazafelé elgondolkoztam jópár dolgon, hogy vajon miért vagyok egyedül. Leírnám, hogy mire jutottam:
1. Túl fiatal vagyok.
2. Nem vagyok hajlandó senkihez sem igazodni.
3. Talán túl nagyszájú vagyok.
4. Néha eltaszítom magamtól az embereket oktalanul.
5. Magamnak való vagyok amúgy is .

Néha én sem tudom eldönteni, hogy mit szeretnék. Például, most miután elment T. barátnője és én vele aludtam, azt szerettem volna hogy öleljen át és úgy aludjunk. Ezzel ellentétben mikor jöttünk haza, arra gondoltam miközben néztem a bátyámékat, hogy én nem szeretnék ilyen lenni. Nem akarom, hogy elvakítson a szerelem és ne lássam az igazán fontos dologokat. Bevallottam magamnak, hogy a következő a probléma:
Félek attól, hogy a szerelem miatt majd egyszer rossz döntéseket hozok.

Na mindegy nem koptatom tovább a billentyűzetet. Inkább csak annyit, hogy Boldog Karácsonyt Minden Kedves Blogolvasómnak!