A péntek estét Zéphirnél töltöttem, mert segített a matekban és filmeztünk. Nagyonnagy bajban vagyok, mert kezdem megszeretni. Tetszett az az érzés, ahogy feküdtem mellette és átölelt. Az eszem jól tudja, hogy semmi jövője nincs ennek az egésznek, mert 11 év, az 11 év. Viszont a szívem és a testem totál máshogy gondolja. Életemben nem találkoztam még emberrel, aki ennyire jól csókol. Azt mondta, azért szeret engem, mert olyan vagyok, mint ő, és pont úgy csókolok, mint ő. Aludtam talán összesen 1 órát, mert hallottam ahogy mellettem nyöszörgött, és annyira édes volt... Én meg nem bírtam elaludni, hanem csak hallgattam a hangját. Egyszerűen túl boldog vagyok. Nem szabadna ennyire felszabadultnak, és gondtalannak éreznem magam. Remélem nem sokára megint nála lehetek, mert ott maradt a nyakláncom... ;)
Update: A tolltartóm is ott maradt :D